A Zsigmond házaspár és Nagy Aranka története

Bevezetés: Mint az Élet Menete Facebook oldal követője, a csoport közlései alapján értesültem az Angel Sanz Brizzel kapcsolatos 2015. őszi budapesti eseményekről, úgymint a Zsidó Kulturális Fesztivál keretében rendezett kiállításról, és az óbudai emlékműavatásról. A kiállítás augusztus 30-i megnyitója és az október 16-i emlékműavatás között eltelt időszakban az emlékek tömege merült fel viharos gyorsasággal, talán az utolsó pillanatban, mielőtt ezek teljességgel elenyésztek volna az idő mélységében. Szeptemberben, a téma iránti érdeklődésem folytán, hogy érzelmileg közelebb kerüljek a korhoz, (ugyanis művész vagyok és 1961-ben születtem) megnéztem az 1944 decemberéig az Angel Sanz Briz, majd Perlasca vezette spanyol követség égisze alatt folytatott embermentő tevékenységnek emléket állító "Budapest Angyala" és ?Perlasca egy igaz ember? című filmeket. Giorgo Perlascával egyébként találkozhattam mikor Budapesten járt a rendszerváltás idején, ugyanis részt vettem egy a tiszteletére rendezett fogadáson.

Utóbbi filmben van egy jelenet, melyben Perlascának a követség spanyolul tárgyalóképes jogtanácsosa, dr. Farkas Zoltán bemutatja a követség személyzetét, madame Elisabeth Tournét, Gaston Tournét és Sanz Brizt. Az említett jelenet rendkívül felvillanyozott, mert rádöbbentem, hogy én a filmbeli két francia személyt szintén ismertem, de azt nem tudtam, hogy 1944-45-ben voltaképpen mivel is foglalkoztak. A hatvanas években találkoztam velük, nagynénémnél, de akkor 5 éves lehettem. Azt hiszem csak a furcsa nevük és főként az akkoriban ritkaságszámba menő nyugati autójuk miatt rögzült bennem a találkozás vizuális emléke, bár sokszor hallottam a Gaston nevet emlegetni a rokonok részéről. A fent említett őszi napokban megkértem édesanyámat Nagy Arankát, hogy idézze fel mindazon emlékeket, amiket csak a Tournékkal kapcsoltban tud. Elbeszéléséből és a különféle forrásokból a következőképpen rekonstruálhatók az események:

A történet: A hatvanas években Gaston Tourne a Francia Köztársaság budapesti nagykövetségén dolgozott, ti. a háború után mind ő, mind édesanyja Budapesten maradtak. Gaston már a néhány hétig tartó Perlasca korszakot (kb. 1944 december 10., Sanz Briz elutazása, és 1945 januárja, a szovjet csapatok megjelenése, a náci-nyilas rémuralom vége között - a fővárosban) megelőzően is részt vett az embermentésben. Egyébként a budapesti spanyol képviselet állítólagos zsidó befolyásoltsága miatt Spanyolországban már a harmincas évek végén is áskálódás folyt. Arcadi Espada En nombre de Franco c. könyvében és azonos című honlapján publikál egy névtelen feljelentő levelet, mely Valladolidban kelt 1938-ban! Az író kutatási szerint Elisbath Tourne volt a követség ?kancellárja?, vagy inkább tanácsosa, egyéb források, mint titkárnőt említik, mindenesetre ő intézte a levelezést. Gaston madame Tourne fia volt, aki gyakorlatilag a mindenes feladatát látta el, egy személyben volt gondnok, futár, sofőr, testőr.

A hivatalos diplomáciai érintkezés nyelve a francia volt, a történet második részében ez a részlet jelentőséget kap. Sanz Briz az angol mellett beszélte ezen idegen nyelvet, melyet madame Tourné bírt legmagasabb szinten. Ő volt, aki a vészkorszak idején gépelte a magyar nyelvű védlevelek ezreit is. Egészen pontosan - Sanz Briz 1944. december 14-i Bernben kelt, Madridba küldött jelentése szerint - 45 szefárd zsidónak kiállított 15 db teljes értékű spanyol útlevelet, 532 személy részére 235 db ideiglenes útlevelet, valamint további 1892 úgynevezett védlevelet, majd madame Tourne Perlasca mellett dolgozva további több ezer védlevelet írt meg, melyeket Sanz Briz hivatalos kézírás bélyegzőjével láttak el, amit Budapesten rájuk hagyományozott konspirációs célból. (Erről a lényeges epizódról Tabea Alexa Linhard számol be Jewish Spain című könyvében.)

1944-ben a spanyol képviselet testülete egy spanyol egy magyar és két francia munkatársból állt, az olasz Perlasca érkezése előtt. A diplomata Angel Sanz Briz rangja, ?ügyvivő? volt. Fontos megjegyezni, hogy a képviselet nyelvi kommunikációs ütőképességét biztosította, hogy Sanz Briz spanyol, angol, francia tudásán kívül dr. Farkas németül és értelemszerűen magyarul tudott, de mellette Gaston Tourné is beszélt magyarul, és valamilyen szinten madame Tourné is bírta a nyelvet. Az utcai, operatív konspirációs tevékenységhez a magyar és német nyelv ismerete elengedhetetlen volt. Ne feledjük, hogy csak a filmekben léteznek gördülékeny nyelvi akadályoknak fittyet hányó dialógusfolyamok magyar virágos lányok, SS tisztek, nyilas keretlegények, spanyol diplomaták, francia sofőrök között. A valóságban az igazi nyelvismeret élet-halál kérdése volt. 

A spanyol képviselet az Andrássy út Eötvös utca sarkán állt már akkor is, az Eötvös u. 11. szám alatt. Zsigmond György a múlt század harmincas éveitől egyszemélyes úri fodrászatot vitt az Andrássy úton az Eötvös és Csengery utca közötti háztömbben, az 56. szám alatt. A közös portálból nyílt még egy szintén egyszemélyes kozmetika, amit egy Schmidt nevű hölgy vitt. Tehát az üzlet - és a hozzá kapcsolódó kis lakás - éppen a spanyol képviselettel szemben működött, és csak egy úttest választotta el - a később hírhedtté vált - Andrássy út 60-tól, mely 1940 után nyilas pártházzá lett, a hazug és képmutató "Hűség Háza" elnevezéssel. Bár ez csak narratíva, az egyszemélyes üzlet minden konspirációs történet alapkelléke. Ne felejtsük, hogy azokban az időkben a férfiak gyakran, nagyjából kéthetente, akár hetente nyiratkoztak, és borotválásra is jártak, akár naponta, másfelől a fodrászat a hírek kincsesbányája, mert ott mindenki kiönti a lelkét. Így a Zsigmond fodrászat ideális hírközpont lehetett. Zsigmond György és Gaston Tourné pedig megszállott sakkozók voltak, és bár ezen az alapon szövődött barátság köztük, jellemzően egyformán gondolkoztak a világ dolgairól, ami megmutatkozott abban, hogy mindaddig tartozták a kapcsolatot, amíg Tournéék kalandos útjuk során vissza nem költöztek végül Párizsba, a hatvanas évek vége, a hetvenes évek fordulója körüli időszakban. 

A fodrászüzlet a megszállás és a vészkorszak alatt is, úgy-ahogy nyitva tartott. Anyám, emlékszik arra, hogy Gyuri bácsi rémisztő híreket suttogott a nyilas terrorról, randalírozásokról feleségének, anyám nevelőanyjának, mikor abban a téves feltevésben volt, hogy az akkor 13 éves kislány alszik, és nem hall semmit. Mindez a Budapest V. Tára utca 12/b alatti OMTK üzlet raktárában kialakított lakásban zajlott, ahová Zsigmondék átköltöztek az Andrássy útról, érthető okokból. Zsigmond Györgyné, Szabó Erzsébet, (Böbe) 1940 körül kezdte vezetni az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ - mai szóval élve üzletlánc - szóban forgó egységét, ahol tejtermékeket és kenyeret, pékárut tartottak. Böbe néni édesanyám anyjának húga volt. Édesanyám éppen azért tartózkodott náluk, mert az OMTK, mint közösségi tulajdonban álló, rendkívül jól szervezett gazdálkodó szervezet, kihasználva az ország kiváló mezőgazdasági adottságait, még a háborús időkben is töretlenül biztosította az ellátást egészen az ostrom idejéig. Természetesen ez az ellátás sem mennyiségi sem minőségi szempontból nem érte el a békebeli színvonalat, mégis biztosította a fennmaradást. A mennyiségi korlátozást az általános jegyrendszer jelentette, a zsidókat emellett sújtotta még az időszakos kijárási és vásárlási tilalom, illetve a sárga csillag viselésének kötelezettsége is.

Az OMTK bolt léte ezért kulcskérdés volt, és köszönhetően a Zsigmond Györgyöt jellemző, - a spanyol képviselethez kötődő kapcsolatában is testet öltő -szellemiségnek, valamint Böbe következetes polgári attitűdjének, az üzlet a védett házakban élők élelmezésének egyik központjává vált. Anyám, aki akkor 13 évesen kifutóként dolgozott nagynénjénél, a kisebb pakkokat horda a védett házakba. Az egyik ?törzsvásárló? családra különösen emlékszik, egyfelől mivel annak volt egy vele egykorú kislány tagja, Vető Zsuzsanna, akivel összebarátkoztak, másfelől pedig élénken megmaradt emlékezetében egy tragédia, mely a családfő elvesztésében állt. Vető bácsit ugyanis - akit a penicillin megmenthetett volna - elvitte egy kezdetben jelentéktelennek tűnő meghűlés. Ennek az önmagban tragikus epizódnak az ad egy sajátosan szomorú árnyalatot, hogy Vető korábban - engedélyének bevonása előtt - gyógyszerészként működött. Ők történetesen nem spanyol, hanem svéd házban laktak, a Budapest V. Katona József u. 31. szám alatt.

Az OMTK bolt Zsigmondné által kivitelezett "autonóm elosztási politikája", magyarul a mennyiségi korlátozások kijátszását is jelentette egyben, ami minden diktatúra szemében főben járó bűn, amit feketézés, árurejtegetés névvel illetnek (a német terminus technikus erre: Hortung). Mindazonáltal Böbe arisztokratikus megjelenése, lefegyverző modora és hidegvére jól leplezte az illegális tevékenységet, őt magát pedig átsegítette a hatósági kontrollon. Úgy tűnik, ő maga minden erejével arra törekedett, hogy vásárlóit a békeidőben megszokott stílusban szolgálja ki, az élelem suttyomban történt küldésével pedig büszkesége, a békeidők házhoz-szállítási extra szolgáltatása fenntartásának illúzióját igyekezett kelteni.

Anyám elmondása szerint az egészből akkor semmit sem értett, tette, amit mondtak neki a gondviselői. Ami őket, a felnőtteket illeti, felmerül a kérdés, hogy a sötét időkben mi sarkalta őket éppen azokra a cselekedetekre, melyek mellett döntöttek. Bátorság, önzetlenség? Nem gondolom. Inkább a sors kegyeltjei voltak, amennyiben megadatott nekik hogy azt tegyék, mint annak előtte. Inkább egyfajta egészséges pszichés önzés hajthatta őket, a csak a civilizált embert jellemző, az egyén határait átlépő egyfajta kollektív életösztön. Azt hiszem, modoros, álnaiv viselkedésük az üldözöttek támogatásán túlmenően hozzájárult saját rettegésük  elfojtásához is. 

Tóth Gábor