Nemes Tiborné (Vaskó Ilona)

MEGMENTETTEK: A Baral család

Frankal Baral, lánykori nevén Franka Feuer, a lengyelországi Krakkóban élt férjével és három gyermekükkel. Samuel Baral saját apja, Yehuda üzlettársaként szőrmékkel kereskedett. A nácik Lengyelország lerohanása előtt alig pár nappal gettóba zsúfolták Krakkó zsidóságát. 1942-ben a város külterületén létrejött a płaszówi koncentrációs tábor, ahová áttelepítették a gettóban maradt zsidók nagy részét, így a Baral családot is.

Franka csodával határos módon sikeresen megszökött a táborból, és vele ment három gyermekük, Jacov, Aneta és Martin. Húga, Hela gyermekei, Ada, Paula és Olga is nagynénjükkel menekültek el. Mind a heten eljutottak a szlovákiai Dunamocs faluig, ahol katolikus lengyel menekülteknek adták ki magukat. Néhány hónap múltán Franka aggódni kezdett amiatt, hogy esetleg fény derül kilétükre, így 1943-ban mindannyian a német megszállás által ekkor még nem sújtott Budapest felé indultak abban a reményben, hogy a magyar fővárosban be tudnak olvadni a lengyel menekültek tömegébe.

Eleinte a város különböző pontjain éltek. Némi idő elteltével Franka végül megismert egy Vaskó Ilona nevű magyar nőt, és hajlandó volt segíteni és befogadni a menekülő anyát és a hat tizenévest.

1944 júniusában a zsidókat sárgacsillagos gettóházakba terelték, az oroszok pedig folyamatos tűz alatt tartották a várost. Ilona féltette pártfogoltjait, ezért egy Nyíregyházához közeli kis faluba vitte édesanyja házába. Itt magyar nyelvtudás híján ismét lengyelországi katolikus menekültekként mutatták be őket. Felvett személyazonosságuk védelmében ezen a helyen maradtak a felszabadulásig, és a ház körüli teendőkben segítettek.

Ada, Paula és Olga édesanyja, Hela sajnos Płaszowóban életét vesztette, Franka férje azonban életben maradt, és a háborút követően a család Ausztráliába vándorolt. Franka lengyelül levelezve ezután is kapcsolatban maradt a bátor megmentőjével, akit csak Ilonkának becézett.

2011. június 21-én a Jad Vashem Intézet Nemes Tibornét (Vaskó Ilonát) a Világ Igaza kitüntetéssel jutalmazta.

Nemes Tiborné (Vaskó Ilona) posztumusz kitüntetését unokája, Körmendi Ottóné vette át 2015. október 29-én a Belügyminisztáriumban.