Suta János

Aki munkaszolgálatosokat mentett

Ifjú Suta János az észak-erdélyi Szatmárnémetiben élt. 1944 szeptemberében a front közeledtével még több magyar honvéd alakulta érkezett a városba. Az itt állomásozó csapatok mellett egy munkaszolgálatos zászlóalj tartózkodott, amibe a szatmárnémeti zsidó férfiakat is besorozták (ezzel megmentve őket az auschwitz-birkenaui deportálástól). Ebben a csoportban volt Weisz Miklós is, aki egykori óvónőjéhez, Suta Jánosnéhoz fordult segítségül.

Az óvónő fiát, ifjabb Suta Jánost bízta meg azzal, hogy segédkezzen Weisz és társai megmentésében. Néhány barátjukat bevonva a mentő akcióba Sutáék egy szobát készítettek elő az anya külvárosi lakásában. A ház egy korábbi bombázásban megsérült, így lakatlanul állt. Maga Sutáné is elköltözött onnan egy másik lakásba.

A munkaszolgálatos századból kilenc zsidó és egy az őrséget ellátó magyar keretlegény is megszökött. A szökevények többségét név szerint is ismerjük: Lazar Ernest, Dávidovits Sándor, Izsák Zoltán, Sugár László és Weisz Miklós Szatmárnémetiek voltak. Schwartz István, Moskovits Ervin és Boros György Nagyváradiak voltak.

Suta János az elrejtőzést követő egy hónapban három-négy naponként meglátogatta a rejtőzködőket, élelmiszert vitt számukra és mindazt, amire szükségük volt. Miután a szovjeteke lefoglalták a várost a bujkálók előjöttek a rejtőzködésből. Mindannyian, köztük a keretlegény is, túlélték a háborút, miközben a század nagy része, amely nyugat felé hátrált, elpusztult.

A Yad Vashem 1980-ban a Világ Igaza címmel tüntette ki ifj. Suta Jánost.