Farkas Béla

Az agglegény, aki nem maradt magányos

Az 1944-ben nem a fővároshoz tartozó Pestszenterzsébet élt egy negyvenöt éves agglegény, Farkas Béla. A gyári tisztviselőként dolgozó Farkast barátai a nyilas hatalomátvételt követően megkérdezték, hogy befogadna-e egy zsidót, bizonyos Horányi Mihályt. Mivel a nyár elején Farkas látta a pestszenterzsébeti zsidók elhurcolását nem mondott nemet arra, hogy egy számára teljesen ismeretlen személynek segítséget nyújtson.

Saját lakásában a konyha alatt alakította ki a búvóhelyet, ahol rövidesen nem csak Horányi, hanem tíz másik zsidó is menedéket talált. A rejtekhely bejáratát a konyhaszekrény rejtette, amit egy megbeszélt jelre a bujkálók kinyitottak. Így vették át az élelmiszert és a további szükséges dolgokat. A nyilasok kétszer is házkutatást tartottak nála, de nem találták meg a rejtekhelyeket.

Farkas Béla magányos mentő volt, nem voltak társai, egyedül gondoskodott a bujkálók csoportjáról. Farkas azonban nem maradt magányos, hiszen összebarátkozott az eredetileg számára ismeretlen Horányival, akivel 1990-ig, Farkas Béla haláláig tartották a kapcsolatot. Horányi Mihály utólag meleg szavakkal emlékezett megmentőjére, mint olyan személyre, aki kockáztatta az életét olyanokért, akiket nem is ismert.

Farkas Bélát a Yad Vashem 1998-ban a Világ Igaza címmel tüntette ki.