Ruzicskay György

Képgaléria: 
Ruzicskay György

A titkos ajtó mögött

Ruzicskay György a korszak egyik legismertebb festőművésze volt, aki zsidó feleségével, Etával a budapesti Kmetty utca 19-ben lakott. Ugyanitt volt a műterme is, ahol számos festménye volt felakasztva a falakra. Az egyik óriás méretű festmény mögött egy, a padlástérre vezető ajtó volt, amelynek szerepe a német megszállást követően és a nyilas hatalomátvétel után óriási jelentőségűvé nőtt.

A festmény mögötti ajtón több tucat menekült haladt át, hogy eltűnjön üldözői szemei elől. A padlástérbe Ruzicskayné hordta az élelmiszert és mindazt, amire a bújkálóknak szükségük volt. Ezek beszerzése sem olcsó, sem veszélytelen nem volt, de a házaspár vállalta a költségeket és a kockázatot. Védenceik rokonaival is tartották a kapcsolatot, akik között információkat, pénzt és iratokat közvetítettek. Ezek az utak a főváros különböző pontjai között egyáltalán nem voltak veszélytelenek.

Ruzicskayék lakásán nem csak közvetlen barátaik, hanem számos olyan üldözött is menekült védelmet talált, akik korábban nem tartoztak a művész házaspár ismeretségi köréhez. A munkaszolgálatból megszökött Révész Imrét például három hónapon keresztül bújtatták.

A műterem nem csupán menedékhelyként működött, hanem ott állítottak elő különböző hamis iratokat, amelyeket a rászorulók között osztottak ki. Ruzicskayékenak köszönhetően menekült meg többek között Baráth-Bihari Klára, Szőllősi György, a hattagú Hoffman család, a Deák házaspár és a Beder fivérek. A bátor festőművész nevét viseli ma Szarvason az Alkotóház.

Ruzicskay Györgyöt 1978-ban a Yad Vashem a Világ Igaza címmel tüntette ki.