Csombó Imre és Emília

Igaz keresztények

Stark Dezső feleségével, anyósával és fiával, Ervinnel Budapesten lakott. 1941-ben Starkot munkaszolgálatra hívták be, ahonnan nem tért vissza többé. A családfenntartó nélkül maradt feleség a család régi barátaihoz fordult. Csombó Imrét és feleségét, Emíliát kérték meg arra, hogy vigyázzanak az akkor nyolc éves Ervinnel. A hívő keresztény Csombó család, akikkel együtt lakott a felség édesanyja Benedek Emma is, nem tagadták meg a segítséget. Azt vallották ugyanis, hogy vallásától függetlenül minden embert megillett a könyörület.

Csombóék a szomszédoknak azt mondták, hogy Ervin vidéki rokonuk. Vasárnaponként magukkal vitték a templomba és esténként nyitott ablak mellett imádkoztatták, hogy a szomszédok is hallják és elaltassák az esetleges gyanakvásukat. Ervint azonban hetente egyszer elvitték a zsidó hitközség vallási foglalkozására is, hogy identitását megőrizhesse. A Csombó család egyszobás lakásban élt, ahol mindenki egy ágyban aludt. Imre egy katonai üzemben dolgozott, ezért 1944 végén a Vörös Hadsereg közeledtével a családot is áthelyezték Ausztriába a gyárral együtt. Ervint nem tudták magukkal vinni, ezért a pesti gettóban egy zsidó családnál helyezték el, ahol túlélte a vészkorszakot.

A háborút követően Csombóék visszatértek Magyarországra, de lakásukat kifosztva találták. Barátaik segítségével azonban újra tudták kezdeni az életüket. Stark Ervin ma Yehoshua Eitan néven Izraelben él.

A Yad Vashem Intézett 2008-ban a Világ Igaza címmel tüntette ki Csombó Imrét és feleségét Emíliát, illetve anyósát Benedek Emmát is.