Iharossi István

Képgaléria: 
Iharossi István és felesége, Magda

Rejtekhely a ház alatt

Iharossi István és Kádár Magda a harmincas években házasodtak össze. A feleség zsidó volt és 1935-ben született lányukat, Mártát is zsidónak nevelték. Budapesten egy kit teraszos, szoba - konyhás házban éltek.

A német megszállást követően az asszonynak és a kislánynak csillagos házba kellett költöznie. Iharossi szinte maga is kényszerítette őket az elköltözésre. Az asszony hiába könyörgött, hogy ne küldje őket a halálba. Hiába könyörgött a kis Márta is, a férfi hajthatatlan maradt. Akkor még senki nem tudta, hogy azért ilyen kemény, mert meg akarja menteni a családját.

A következő két hónapban a legteljesebb titokban egy rejtekhelyet ásott a házuk alatt. Amikor elkészült, akkor kicsempészte feleségét és kislányát a csillagos házból és elbújtatta őket a veremben. A bejáratot ágyak takarták el a fal mellett, a mennyezet pedig olyan alacsony volt a rejtekhelyen, hogy az asszony és a kislány nem tudott kiegyenesedni, folyamatosan ülniük kellett.

1944 októbere, a nyilas hatalomátvétel után Magda egész családja, testvérei, unokatestvérei és a nagybácsik, mindannyian elrejtőztek az Iharossi által ásott búvóhelyen. Noha gyerekek is voltak közöttük tilos volt hangosan beszélniük, nevetgélniük vagy sírniuk, hogy a szomszédok nehogy felfedezzék a bujkálókat. A férfi mindennel, élelem és gyógyszerek és minden más, ellátta a csoportot. Összesen tizenhárom zsidó életét mentette meg.

A háború után a megmentettek közül sokan, végül Iharossi és családja is Izraelbe költöztek.

A Yad Vashem Iharossi Istvánt 1998-ban a Világ Igaza címmel tüntette ki.