Bozsik Rozália
MEGMENTETTEK: Gregus (Guttman) Imre, nővére Guttman Holtzer Kornélia és lánya, Holtzer Anna Mária, akit ma Leah Ben Tzvinek hívnak
Gregus Imre a szlovákiai Kassán született. A gimnáziumi évei alatt nagyon összebarátkozott Bucó nevű osztálytársával. Bucó édesapja zsidó volt, édesanyja, Rozália keresztény. 1943-ban meghalt Bucó édesapja, és Rozália elköltözött a fiával Budapestre.
1944-ben rosszabbra fordult a szlovák zsidók élete és Imre nagyon félt. Rossz helyzetében Rozáliától kért segítséget, aki meghívta őt Budapestre. Rövid időn belül Imre átszökött a határon és Budapestre utazott, ahol Rozália fogadta és bújtatta őt. Imre nővére, Kornélia Budapesten élt a férjével. Miután a férjét munkaszolgálatba vitték, Kornélia attól félt, hogy a gettóban fog maradni, ezért ő is Rozália segítségét kérte. Rozália őt és a lányát, Anna Máriát is befogadta, és Imrével együtt bújtatta a lakásban. Rozália pontosan tudta, hogy mi történik, így amikor razziától lehetett tartani, mindenkit elmenekített Velence üdülővárosába.
1945 tavaszán vége lett a háborúnak, a németek kivonultak minden megszállt országból. A nyilas pártot leverték Magyarországon, és az összes bujkáló előjöhetett búvóhelyeiről. Imre Kanadába költözött, de rendszeresen látogatta Rozáliát Budapesten, egészen az asszony 1989-es haláláig. Kornélia és Anna Mária Izraelbe vándoroltak ki.
2014. február 25-én a Jad Vashem Intézet Bozsik Rozáliát a Világ Igaza kitüntetéssel jutalmazta.
Bozsik Rozália posztumusz kitüntetését fia, dr. Tőri Fedor vette át 2015. október 29-én a Belügyminisztérimumban.