Schanda Ferencné Kiss Judit

Aki megmentette Szenes Hanna édesanyját

A nyilasok által kivégzett Szenes Hanna édesanyjának jó barátnője volt Schanda Ferencné, született Kiss Judit. Amikor Szenes Béláné Katalin 1944. november 7-e után elment meglátogatni lányát, akkor megtudta, hogy Hannát kivégezték. Ekkor visszatért a csillagos házba, ahol élt. November közepén egy Bözsi nevű barátnőjével együtt besorolták és elindították a nyugati határ felé indított gyalogos kényszermunkás csoportba. Néhány nap erőltetett menet után a két nő elhatározta, hogy megszökik. Egy magyar asszonynak megesett rajtuk a szíve és rejtekhelyet biztosított nekik, élelemmel látta el őket amíg vissza nem nyerték az erejüket. Ezt követően Katalin és Bözsi mellékutakon visszatértek a fővárosba. Kezdetben Bözsi keresztény barátainál húzódtak meg. Ezen az úton keresztény iratokhoz is jutottak.

Szenes Bélánénak eszébe jutott barátnője, Schandáné, akitől biztosabb menedéket remélt, mint amivel rendelkezett. Némi habozást követően felkereste az asszonyt, aki készségesen és azonnal menedéket nyújtott Szenesnének. Egy ismerős sebészorvos, Dr. Dubay Miklós segítségével Szenesnét felvették az Erzsébet apácák Batthyány téri kórházba. 1944. november 22.-től egészen a következő év februárjáig a kórház lakója volt. Schandáné Kiss Judit egész végig kapcsolatban maradt vele. Ő egyébként azzal, hogy segített Katalinnak nem csupán a maga, hanem tizenhárom éves fia életét is kockáztatta.

A Yad Vashem 1992-ben Schanda Ferencné Kiss Juditot a Világ Igaza címmel tüntette ki.