Jurinkovits János

Képgaléria: 
Jurinkovits János

Ez a történet arról szól a mi családunkban, hogy anyám és én egymásnak, s mindketten Jancsi bácsinak köszönhetjük az életünket. Anyám világra hozott engem, s én, a néhány napos csecsemő, pedig nem sírtam, amikor Jancsi bácsi (Jurinkovits János, anyám Rózsi nővérének keresztény férje) és fia, Eri (Jurinkovits Ervin, aki akkor 10-12 éves lehetett) hordárkocsival, krumpli és alma közé rejtve kiszöktetett bennünket a szigorúan őrzött Weiss Alíz nevű zsidó kórházból.

Anyám szüleivel (Rothschild Pál és Schlézinger Szerén) és talán egy-két testvérével a Bethlen Gábor tér 2. sz. alatti csillagos házba került, miközben a család más tagjai és barátai (Rothschild Elza és férje, Friedmann Gyula, Rothschild Manyi és vőlegénye, Gyuri, Sebestyén….?) Jancsi bácsiéknál bujkáltak az Üllői úton egy ágy alá vájt gödörben. Ezalatt anyám fiú testvérei (János és Károly) és apám (Grünfeld László) munkaszolgálatosok voltak Ukrajnában.

1944 novemberében anyám a Bethlen térről bekerült a zsidó kórházba, ahol 25.-én megszülettem. Néhány nappal a szülés után, karján velem az emeleti ablakból nézte végig, ahogy a földszinten fekvő terhes anyákat falhoz állították és lelőtték. Az a hír járta, hogy másnap majd az emeletiekre kerül sor, csecsemőikkel együtt.

Ezen az estén érkezett a már említett hordárkocsival Jancsi bácsi és Eri. Anyámat szükség esetén Kovács…-né névre kiállított hamis iratokkal igazolták, engem pedig a krumplis zsákok közé rejtettek. Ha felsírtam volna, meghiusult volna a terv, de nem tettem, így megmenekültünk.

Miután Jancsi bácsiék lakásában már nem volt hely, egyik szomszédjuknál, a Grotovszki(y) családnál rejtettek el minket, akik szűkös körülményeik ellenére befogadtak bennünket.

Anyám elmondása szerint szépen fejlődtem, de mégis úgy ítélte meg, hogy higiéniai okokból, vállalva a veszélyt, hamis iratai segítségével visszasettenkedik velem a Rigó u. 6-8. sz. alatti lakásba. (Innen kellett bevonulniuk a csillagos házba.) Egy bombázás alkalmával azonban, miközben a pincében szoptatott, a házban lakó, „ezredesné” felismerte, s „ez a nő a gettóból szökött” felkiáltással adta mindenki tudtára felfedezését.

Jancsi bácsi segítségével ismét visszakerültünk az Üllői útra, s apám munkaszolgálatból történő megérkezéséig, ill. a felszabadulásig felváltva bujkáltunk náluk illetve Grotovszkiéknál.

Jancsi bácsit anyám mindig második apámként emlegette, s én is így emlékszem rá, amíg élek.

dr. Gábor Miklós