Lukács István

Képgaléria: 
Lukács István

Egy érző ember

Lukács István az Egyesült Államokból települt haza az. A háború éveiben elvesztette feleségét és újszülött gyermekét. Maga is gondokkal küszködő és kiszolgáltatott ember volt, cipészmesterként dolgozott és gyakran megfordult az üldözöttek között. 1940-ben megismerkedett egy máramarosszigeti szegény zsidó lánnyal, Ickovics Saroltával. A Szerén becenevű lánnyal, aki az óbudai Goldberger textilgyárban volt kötőnő, rövid időn belül egymásba szerettek.

Amikor tudomására jutott, hogy jó ismerősei közül sokan csillagos házba kerültek, meleg holmit és naponta ételt vitt számukra. 1944 őszén azonban kiürült a csillagos ház. Szerént és társait munkaszolgálatra vitték. Decemberben a főváros környéki munka helyett a németországi táborokba akarták őket hurcolni. Az óbudai téglagyárba akarták őket hurcolni.

Nem sokkal ezután megkereste Lukács Istvánt egy ismeretlen férfi és egy összehajtogatott papírdarabot adott át. Kiderült, hogy egyik kedves ismerőse dobta ki a cédulát a téglagyár kerítésén, remélve, hogy valaki eljuttatja a címzetthez. Ickovics Sára írta ezt a levelet, amelyben segítséget kért, mert pontosan tudta, hogy a téglagyárból elviszik az oda összegyűjtött embereket. Sára egy üzemen kívüli kemencében húzta meg magát és várt. Amikor a munkások felfedezték, akkor minden értékét: fülbevalóját, bőrövét és óráját nekik adta, hogy ne jelentsék fel. A következőket írta a cédulára:

?Drágám, nagyon kérlek, okvetlenül gyere értem. Azonnal, mert baj van! Intézd el, zártak minket [sic!] és elvisznek. Ha mg akarsz menteni, akkor azonnal gyere! Különben nem látlak többé. Csókol Szerén. Hozd el a házassági és a bejelentőt, ha esetleg igazoltatnak.?

Lukács István személyesen ment el a téglagyárba érte, hamis papírokkal (gyermekágyban elhunyt volt felesége irataival) kihozta Sárát és szerzett neki búvóhelyet is egy pincében. Ott is ellátta Sárát élelemmel, meleg ruhával, takaróval. A háború után 1946-ban a megmentett Ickovics Sára feleségül ment megmentőjéhez és öt gyermeket szült neki.

Lukács István Világ Igaza elismerését 2001-ban döntötte el a Yad Vashem.