Ángel Sanz Briz

Képgaléria: 
Ángel Sanz Briz

A budapesti angyal

Az 1910-ben született spanyol diplomata egy érdekes történelmi tényre hivatkozva fogott hozzá a magyarországi zsidók mentésének. Egy több mint négyszáz évvel korábbi történelmi esemény alapján spanyol útleveleket és védleveleket adott a Magyarországon élő szefárdi zsidóknak, akik egyébként magyarok voltak. Amikor Katolikus Izabella és Aragóniai Ferdinánd királyok 1492-ben kiűzték a zsidókat Spanyolországból, nem is gondolták, hogy ez a rendeletük négyszázötven évvel később alapot ad arra, hogy üldözött zsidókat mentsenek Magyarországon. Angel Sanz-Bríz, budapesti spanyol ügyvivőként pedig éppen így tett. 1944 márciusa után először mintegy ötszáz üldözöttnek segített, majd az októberi nyilas hatalom átvételt követően munkatársai, köztük Giorgio Perlasca segítségével, több mint ötezer ember életben maradásához járult hozzá. Személyes jelenlétével, majd december közepi elutazása után azzal, hogy a nagykövetség pecsétjét és fejléces, eredeti dokumentumait nem vitte magával a semleges Svájcba, hanem hátrahagyta a Budapesten maradóknak.

Ki volt ez a holokauszt idején harmincas éveiben járó férfi, akire a háborút követően a túlélők ráragasztották a ?budapesti Angyal? címet. Sanz-Bríz először jogi tanulmányokat folytatott, majd a Diplomáciai Iskolába is felvételt nyert, így eldőlt, hogy diplomata lesz. Tanulmányait a spanyol polgárháború előtt fejezte be, így először Franco oldalán harcolt a nemzeti erők kötelékében. 1939-től Kairóban lett ügyvivő. Innen vezetett az útja 1942-ben Budapestre. Miután az országot megszállták a németek és a magyar hatóságok hozzáláttak a zsidók gettóba zárásához és deportálásához, Sanz-Bríz annyira felháborodott, hogy elhatározta mindent meg fog tenni az üldözöttek érdekében. Ma már tudott, hogy a holokauszt tényeiről informálta a spanyol állam autoriter vezetőjét, Francot is.

A második világháborút követően számos diplomáciai képviseleten szolgált, többek között az Egyesült Államokban, Peruban, Belgiumban, és ő volt Spanyolország első pekingi nagykövete is. Utolsó állomáshelye Róma volt, ahol hetven évesen elhunyt.

A jeruzsálemi Jad Vashem 1966-ban ismerte el a holokauszt során tanúsított hősiességét, megkapta a Világ Igaza címet. 1973-ban egy újságírónak elmesélte a teljes történetet is, amelyből könyv született. A Magyar Állam 1994-ben posztumusz ismerte el tetteit. Szülővárosában, Zaragozában utca viseli nevét és emlékművet is állított a város a hősének.

További cikkek Ángel Sanz Brizről:

Budapest Angyala

Ángel Sanz Briz emlékünnepség

Avatóünnepség Ángel Sanz Briz emlékére

(fotó: wikipedia)